Az élet egy csoda, éld hát

A születésnapom tájékán már évek óta tudatosan figyelek érzéseimre, mi esik jobban, mihez van kedvem vagy milyen ötletek, célok fogalmazódnak meg a fejemben. Ebben az évben egy nagyon erős kötelességtudat érkezett ezekben a napokban. A történet már hetekkel ezelőtt, így kezdődött: Szoktam tűnődni, hogy az emberi test mennyire aprólékosan kidolgozott és csodálatosan működő egység. Minden szervnek helye, feladata van, összeköttetésben állnak a nagy egésszel, és bennünk leképeződik a teremtés csodája. Néha csak úszok ebben a kitágult, hálát adó érzésben és rácsodálkozásban. Ezzel kezdődött bennem minden, ami saját kötelességtudatommá, vállalásommá bővült a hetek során.

Hálából, a teremtés csodájából nyílt ki bennem az az érzés, hogy én ezt szeretném mindenkinek megmutatni. Mindazt, amit tudok a női test működéséről, annak energetikai felépítéséről, csodáiről, erőközpontjairól. Hiszen mennyivel teljesebb lenne minden nő élete, ha tudná hogyan működik a mindennapokban, hogyan tudja magát energetizálni amikor kimerült, hogyan tudja a testét és önmagát ért negatív megjegyzéseket oldani, tisztítani és szeretni magát. De már nem csak érzelmi szinteken, hanem mélyen, testtudatosan, figyelve testének minden rezdülésére, légzésének ritmusára. Eszembe jutottak saját megéléseim nőiségem kapcsán, elmosolyodtam magamban, hiszen tudom milyen női generációs asszonysorsokat ismételtem és tudtam másképp dönteni! Tapasztalásaimból adódóan tudok a legjobban segíteni másoknak: a nem szeretem magamat, testemet érzésektől az így vagyok komplex, energetikailag profin összeállított teremtő nő érzésébe való megérkezésig. Nagy utat tettem meg, és járom a mai napig. Minden nap foglalkozom a testemmel, átmozgatom és energetizálom, mert tudom ő lesz velem az utolsó percig.

Mikor rájöttem arra, hogy mindaz, amit másoknak kívánok elérhető állapot, hiszen mennyit tanultam és tapasztaltam az úton saját magam is, megfogalmazódott bennem, hogy tovább kell adjam! Meg kell hogy mutassam, hogy legyen választása mindenkinek megélni a szívvel való jelenlétet, az áramló energiák bizsergető érzését, a teljességet, mindezt úgy, hogy tudatában van szakrális nőiségének és teremtő erejének. Azon dolgozom, hogy magamba integrálva a női minőségeket, úgy tudjak jelen lenni a folyamatban, hogy meg tudjam mutatni a nő ezer színét, energetikailag a végtelenbe nyúló terét, tágasságát és tudásának esszenciáját. Hogy gyógyuljon a leány, a szerető, az anya és a nagy anya. Ez született bennem és úgy gondoltam kihozom ide is, hogy mindig emlékeztessen: A nőiség útján tapasztaltakra és arra a feladatra amire a hála és a teremtés csodája hívott. Hálás vagyok azért, hogy nőnek születtem.

Kép forrása: Pinterest

Kategória: NEF | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*