Bennünk van a csoda

“A szeretet csodát tesz. A nők számára gyakran hihetetlen, hogy ez a csodaelixír bennünk magunkban rejtőzik és sokan nem bíznak ebben az átformáló öngyógyító erőben. Jó néhány nő inkább a mesebeli hercegről álmodik, aki véghezviszi helyette ezt a csodát, megváltja őt minden kínjától és fénnyel, szerelemmel, értelemmel tölti meg életét.” Maitreyi D Piontek: A Nő és a Tao

A csoda bennünk van. Mi nők vagyunk képesek mindent befogadóan jelenlenni, a széttörtet egybeszeretni, a sérültet meggyógyítani. Energetikailag és testünk felépítéséből adódóan vagyunk egyszerre törékenyek, érzelmesek és erősek, anyatigris módjára védelmezve azt, ami számunkra fontos. Befogadóak vagyunk, mindent magunkba ölelünk, szeretünk, de kiáradó lélek jelenléttel adjuk át ezt a szívből szívhez szóló feltétel nélküli szeretetet, elfogadást, gondoskodást. Teremtéseink által nyilvánul meg óriási transzformációs erőnk, tudásunk, hiszen intuicióinkat, saját ciklikus ritmusunkat követve szívből, méh támasszal mozdulunk és alkotunk. Mindent összegyűjtve, esszenciaként adjuk át a világnak kincseinket.

Éppen ezért, mert csodák nyílnak belőlünk, általunk – gondoljunk csak a gyermekek születésére- érdemes a nőiségnek időt szentelni, megismerni rejtett titkait, belső támaszait. A négy fő minőséget és azok archetípusait integrálva kell ma egy nőnek helytállni, és teremteni. Ehhez nyújt segítséget a Női ErőForrás Aktiváló Mozgás Meditáció, amely egy dinamikus mozgás során avat be a szakrális nőiségbe, miközben legfontosabb női szerveidet tisztítva és aktiválva tud célmegvalósításod fő eszközévé válni. Hiszen mit csinál a nő? Szívével szeret, mellével táplál, méhével befogad, helyet ad a magnak, hogy az a fizikaiban megszülethessen és fává érjen.

Légy 16 hétig nőiséged elhivatott kutatója, tested átmozgatója, energiák gyűjtője hogy céljaid valósságá váljanak!

Jelentkezz miskolci NEF tanfolyamomra
Jelentkezz budapesti NEF tanfolyamomra

Kategória: NEF | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*