Az ember legjobb barátja

Sétálok egy öreg hölggyel. Több mint száz éves, mégis ő vezet engem. Vagy egymást? Vezetem az úton, amely oly ismerős mégis mindig más. Szokásos sétánkat tesszük szombat délután.

Amikor megérkezett az életembe, ő általa tanultam meg a türelmet, a felelősségvállalást és a feltétel nélküli szeretetet és bizalmat. Tápláltam, együtt játszottunk éveken át és csak most jövök rá hogy mély, barna szemeiben mindig is ott voltam Én. A legjobb, legteljesebb önmagam, mert ő így lát. Tekintete mindig azt sugallja elmondhatom mi bánt. Elfogad olyannak, amilyen vagyok, legyen rossz napom, nyűgös ábrázatom. Látott felnőni, csakúgy ahogy én végigkísértem első száz évét. Ismerem a mosolyát, ugatását és félelmeit. Tudom, hogy ma még nagyobb szüksége van rám, mint valaha. A mai sétánk alatt együtt, egymás mellett haladtunk, minden kötöttség nélkül, mint két jóbarát, akik szavak nélkül tudják mire gondol a másik.
Szabadnak született. Melegsége amivel körülölel, ereje, amivel elhúzza szánkónkat és legyűr bármilyen akadályt mélyen eltölt tisztelettel. Mennyi mindent tudhat ő, amit szavakkal bár sosem fogalmazott meg, mégis érzem. Olyan ősbizalommal és kifogyhatatlan lelkesedéssel indul útnak minden szombaton, amit egy fiatal is megirigyelhetne.
Szeretnék még vele sokat sétálni, hogy tanulhassak: erőpróbákról, gondoskodásról, barátságról, belső erőről.

Köszönöm az elmúlt 16 évet. <3

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Az ember legjobb barátja bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Andi Anya szerint:

    Isten éltesse még sokáig szeretetben, egészségben a mi Brendánkat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*