A SzErETet

A szív terébe csak a MI terén át jutunk. A sziv nincs szétválasztva, benne nincs kettősség sem kétség abban, hogy szeretni és szeretetet áramoltatni jöttünk. A szív adja a dallamot, a lélek dallamát melyre a testünk táncot lejt. Régen talán még tudták, hogy a szeretet az egyetlen út, mely a fejlődést szolgálja, mind egyéni mind közösségi szinten. Mert a szívemet nyitom és ha nyitva is sikerül tartanom, akkor beszélhetek önszeretetről, mely egy feltétel nélküli elfogadásban nyilvánul meg. Amikor sikerül önmagamban a szív terében nyugalomra lelnem akkor szívemből tudok szólni hozzád is. Látom és szeretem azt, amilyen vagy, légy bármilyen. Így sokkal könyedebben kapcsolódunk, érzékeljük a másikat. Együtt – szeretetben.

Mert ha semmi mást nem kérhetnék, ebből az egyből nem engednék. A szeretet ETET, ÉLTET. Oda együtt indulunk, enélkül minden elveszti ragyogását.

“Jól csak a szívévél lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” – tanítja a Kis herceg. Sokáig azt hittük, hogy gondolkodásunk központja, kizárólagos helye az agy. A legújabb kutatások azonban rácáfolnak erre. Úgy tűnik, sok esetben a szív hamarabb érzékel bizonyos érzékszervi információkat, s ő továbbítja azokat az agynak. A gondolataid így csupán véglegesítik szíved választását, ha kettejük között egyensúly és kommunikáció van. Egyéb esetekben kettősség, hol a fej, hol a szív nyer.

Hogyan hallgass hát szívedre? Emlékszel még, milyen volt amikor nem gondolataid, hanem szíved határozták meg merre mész? Keresd meg a legutóbbi öröm emlékét és figyeld meg: Hogyan és miként vagy jelen ott abban a pillanatban, amikor szíved ünnepel. Az a TE utad.

Legyen életed szíve szándéka szerint. Szeress, ölelj, nevess!

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*