
A Nő életét összefoglaló négy minőség utolsó állomása a Bölcs Anya ideje. Egyben a Holdfázisok legsötétebb arca, nem véletlen, hogy ilyenkor mi magunk is legszívesebben elbújnánk a világ elől.
Mit érezhetnek a nők ebben a fázisban?
Ez a spiritualitás időszaka.
Ilyenkor könnyebb az elengedés, de az elfogadás, a megbocsátás is. Könnyebb egységet érezni az Univerzummal, és egyszerűbb meditatív állapotba kerülni.
A nők nem racionálisak, nem logikusak ezeken a napokon.
Kiváló időszak a régi minták elengedésére.
Energiaszintjük nagyon alacsony. Fáradtabbak, lassabbak. Memóriazavaraik lehetnek. Érdemes – amennyiben megtehetik – a feladatokat most is félretenni, vagy mások segítségét kérni azok végrehajtásához. Tehát vállaljanak kevesebbet ebben az időszakban.
A BANYA energiák periódusának ajándéka:
A nők sokkal spirituálisabbak, könnyebb a kapcsolódás ezen a szinten.
Az előadó elmondása szerint egy brit politikus törvényjavaslatot terjesztett elő hazájában, amelyben azt javasolta, hogy a nők menzeszük idején kapjanak fizetett szabadságot. Az első hallásra abszurdnak tűnő ötlet hátterében valószínűleg az állhat, hogy a honatya megértette, ha egy nő ezeken a nehezebb napokon gondoskodik magáról, akkor később a munkába visszatérve hatékonyabban tud majd dolgozni.
TIPPEK NŐKNEK
Ebben a periódusban is nagyon fontos a pihenés.
Meditáljanak sokat.
Hagyják, hogy a belső bölcsesség szóljon hozzájuk.
Ha igénylik, legyenek egyedül.
Kapcsolódjanak a testükben zajló folyamatokhoz.
TIPPEK FÉR FIAKNAK
Fogadják el a nő alacsony energiaszintjét.
Fogadják el, hogy a nő nem lát ilyenkor tisztán.
Engedjék meg, hogy egyedül legyen.
Csökkentsék a vele szemben támasztott nyomást, elvárást.
Csak olyat kérjenek tőle, ami igazán fontos neki.
Kiváló időszak arra, hogy új ötletekkel, változtatásokkal álljanak elő, olyanokkal, amelyeket érdemes a nőnek fontolóra vennie, és amelyek máskor (más periódusban) esetleg nehézséget okoznának neki.
Benned minden minőség megtalálható. Ébredj erődre!