Miért fontos a mese?

A tanulási kompetenciák hiánya sokszor visszavezethetőek az élő szóban történő mesélés, képiség hiányára. A világot az érzékszerveinken át tapasztaljuk és képezzük le belső képpé, valósággá. A kisgyermek egésze egy nagy érzékszerv, nem csak szemén át, hanem érzelmein át képes a belső világát kialakítani. E világ gazdagsága lesz alapja a képzeletének, mely elengedhetetlen akkor, amikor a tanító néni a betűk világába kalauzolja a létrán felmászva elérve az A betűt és így tovább. Ahhoz, hogy a hallott hangokat, verbálisan leírt képeket képes legyen formává alakítani a keze mozgásán át, látnia kell maga előtt. El kell tudnia képzelni hogy formálódik, hogyan fog megjelenni az ő füzetében. Ha már látja, akkor egyenes út vezet oda, hogy apró mozdulatok által megalkotja képzeletének megfelelően. Azt mondják írni az tud, aki már nem azon gondolkozik hogyan görbítse, kerekítse a betűt, hanem a keze automatikusan gömbölyít, alkot, azaz direkt kapcsolatban áramlik az információ a kéz és a fej között. A folyékony, élménnyel átitatott írásig a belső képeken át jutunk, a nagy formákat bejárva és megtapasztalva a meseerdőben majd az osztályteremben is.

Mi a helyzet a tanmesékkel?

A gyermeki érzékelés kevésbé korlátolt világa a tanmesének tanításait mélyebb szintre raktározza, saját felfedezéseket téve és igazságokat levonva a meséből. Engedjük szabadon ezt a felfedezést, mely minden gyermek egyéni útja. A gondolkodást megelőzően építve és erősítve azokat az agyi pályákat, amelyek majd a saját értékrendszer felállításához szükségesek sokkal később, felnőttként tudja majd hasznositani. Ne akarjuk megmagyarázni már korlátolt, tudományos agyunkkal, hogy a mese fonalában mi miért történt. Hagyjuk ezt arra a generációra, aki utánunk következik és szemléletében teljesebb és tisztább.

Meséljünk minden nap!

Kategória: GyermekLanc | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*