Jó vagy úgy, ahogy vagy

Az elmúlt időszakban ezernyi olyan hirdetés, közösségi program tárult szemem elé, mely az édesanyákat emeli, őket segíti. Ugyanakkor mi van a többi nővel? Aki még nem édesanya, de ugyanúgy küzd a teendői közt egy csipetnyi Én-időért? Mi van azokkal, akik egy válás után keresik, kutatják önmagukat, keresik az okokat és kevésnek érzik azt, amit eddig elértek? 

Nem gondolom, hogy a nő és nő között ily módon különbséget kell tenni. Hiszen mindannyian ugyanazon lánc egy-egy láncszemei vagyunk és mindannyiunknak szüksége van megértő, szeretetteljes közegre, jó programokra, társa és barátnőkre. Mindannyian ismerjük a ciklus áldasait és nehezebb óráit, a kétséget és a felhőtlen öröm kacagó erejét. Éppen ezért fontos, hogy mikor kétségek gyötörnek, keresed az utad és úgy érzed egyedül vagy a világban, tudd, hogy mi mindannyian veled vagyunk! 

Küldetésemnek érzem olyan női közösségek óvását és létrehozását, ahol nincs idegenkedés, irigység, hanem a szeretet és az együtt határozza meg az együtt töltött időt. 

E kezdeményezés első alkalma 2018. november 16-án a budapesti Harmónia Fészekben talál otthonra. Egy teljes délután a Nőiség jegyében, egyéni, kiscsoportos beszélgetésekkel, előadásokkal, közös mozdulatokkal. 

Hívlak és várlak e térbe. Teremtsünk együtt egy egymásra támaszkodni tudó női közösséget. <3 Ezen a napon CSAK Nőknek programjainkon olyan mozgásformákat, ősi tudásokat gyűjtöttünk össze, mely a női test egészségét, a lélek megújulását segíti.

Programjaink:

15:00-17:00 Egyéni Női Integráció – TEK kineziológia által, egyénre szabott női oldási tematikával

15:00-17:00 Egyéni Anyaméh Áldás és Anyaméh Gyógyítás – Miranda Gray módszere nyomán

17:00-18:30 Női ErőForrás Aktiváló Mozgás Meditáció – 1,5 órás bemutató foglalkozás, melyben az 5 elem jegyében mozdulunk

18:30-20:00 Női beszélgető est, ahol a női szerepekről, hétköznapi praktikákról lesz szó

A programokat tartja: Varga Vivien Lilla, Női Energia Fitnesz oktató, Hivatásos Hold Anya, női segítő.

Bejelentkezni weboldalunkon: www.harmoniafeszek.hu címen illetve a 06304564358 telefonszámon tudtok. 10% kedvezmény ezen napon minden programunkra!

Kategória: Női Erő Ébresztés | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*