Mélység és magasság

Fullasztó mélységekig érzem a magányt, mely feszít és tüzel belülről. Miért éli meg az ember mélységeiben az egyedit, az ÉN-t, kiüresedvén minden külső sallangtól? 

Mert ez visz, ez viszi az emberiséget közelebb valami igaz valósághoz. Ahol már nem az álarcok bálját járjuk nap mint nap, hanem igaz szívvel merünk Istent látni a teremtett csodákban és tudunk igaz hittel, szép szavakkal egymásba karolni és élni, igen élni egy szép életet. Ezért kell, hogy a mélységben találkozz azzal, ki fél, ki nem remél és már talán küzdeni sem akar. Ki a létben szépet és vonzót nem remél. Mert a lélek az, aki ekkor harcba száll az életért és Istent hív az elesetthez, ki már másképp, más ruhában ébred újra önmagára. Átalakulása ez a világunkban. Bent és kint. Engedd, hogy a fény árnyékot vessen és az árnyékban is rátalálhass önmagad sebzett, magányos felére. Magadhoz véve, karold őt fel és vidd a fény felé, átvilágítva élted koronáján. 

A Fény harcosa légy, védője a gyengének, oltalmazója az életnek.

Fényünnep nyílik körötted. 

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*