Mi az igazi szabadság, sokan vitatják, mások élik és van, akit félelemmel tölt el. Mindenképpen fontos szétválasztani azt a szabadságot, mely a felszínen működik, látszólagos. A felnőtt emberek szabadságáról beszélek, arról, mely mégis fogva tartja őket.

Minden, ami velünk történik, a múltunk egy pillanatban sűrítve ott van bennünk most. Amit átéltünk, amit éreztünk, amit velünk tettek, amit másoktól láttunk. Ezernyi érzés és gondolat, szinte összefüggéstelenül tölti meg gondolatainkat a jelenben. Nem tehetjük le. Nem zárkózhatunk el tőle. Harcolhatunk ellene, mondhatjuk, hogy ‘”Mi majd másképp csináljuk!” “Mi sosem fogjuk a szüleinket követni.” A bennünk lévő harc azonban fenntartja a folyamatos kapcsolatot a múltból hozott értékrenddel, leszűrt konzekvenciákkal.

Nap mint nap cselekszünk valamilyen hitrendszer szerint. Mindannyiunknak megvannak az észérvei, miért csináljuk ezt vagy azt úgy, ahogy. Látszólag szabadon döntünk saját és gyermekeink sorsáról. De csak látszólag. Mindaddig, amíg nem értjük legmélyebb mozgatórugóinkat, nem fogadtuk el a múltat, nem bocsájtottunk meg mindenért, ami velünk vagy általunk történt, a múlt rabjaiként kompenzációs hadseregként törekszünk az ellenség felé. Ki az ellensége a látszólag szabad embernek? Mindenekelőtt önmaga.

Amikor kint találunk bűnbakot könnyű azt hinni, hogy a probléma megoldódik és a múlttól megszabadulva tiszta lappal indulhatunk. Nincs tiszta lap. Teleírt lapok vannak, amelyeket végig kell olvasni, meg kell élni, el kell fogadni, hogy a következő oldalakat már mi írhassuk. Tévedés lenne azt gondolni, hogy mindez egy pillanat műve. Elfogadni mindazt, ami van: kint és bent. Egy élet munkája, feladata a korlátok által megnyerni a szabadságot.

Most azt gondolod, Te szabad vagy. Vizsgáld meg, mit tettél ma, ami kizárólag rólad szólt….