Sokunk életét meghatározzák a régi, családi szlogenek. A mindannyiunknak ismerős mondások határozzák meg tetteinket, gondolkodásunkat és hitrendszerünket, azaz mit tehetünk és mit nem életünk során. Ezekkel a hitrendszerekkel könnyen kiszámíthatóvá válunk mások számára és ők könnyedén irányíthatnak minket.

“Az a tiéd, amit megeszel!”

Nagycsaládos lévén többször elhangzott ez a mondat gyerekkoromban, ami meghatározta később étkezési szokásaimat, még a családi házból való elköltözésemet követően is. Később ez az elhízáshoz vezetett. Gyorsan ettem és mindig addig, amíg üres nem volt minden tányér, tál, edény az asztalon, hiszen tudtam, bárki bármikor megéhezhet és akkor megeheti az utolsó Túró Rudit vagy anya főztjét, amiről így lemaradhatok. Inkább kárba mint pocsékba, tartja a mondás, így megettem mindent. “Raktároznom kell, hiszen mi lesz ha holnap már nem lesz?”- ehhez hasonló gondolatokkal kezdtem neki az étkezésnek és tartottam is magam az előírtakhoz. Az elhízás azonban később szívproblémákhoz vezetett, hiszen sportról nem volt szó a családi anekdotákban. Ekkor döntöttem úgy, hogy valamit tennem kell. Felkerestem egy kineziológust a problémámmal, akivel megtaláltuk a közrejátszó hitrendszereket, hozott generációs szokásokat, szlogeneket amik segítették a folyamatot. Eddig! Ugyanis generációs oldásban megtaláltuk a gyökerét a problémámnak és a családi szlogen alkotóját is.

1942-t írunk, nagyapám akkori 6 éves gyerekként a család legkisebb tagjaként próbálja túlélni a háború viszontagságait. Éhezik a család, hiszen nem sok minden kerülhet az asztalra. Lopni is kényszerül, menekül a kutyák elől, őrzi a kincset magának. Nincs szó megosztásról, hiszen az élete a tét. Ha ma megkérdezem még mindig emlékszik azokra az időkre, a nyári alma ízére és a tudásra: Csak az a tiéd, amit megeszel!!

Nem én vagyok az egyetlen, aki háborút élt generációs (h)őssel rendelkezik, az üzenet megvan mindannyiunkban, kinek az életében szokásként, kinél hitrendszerként van jelen.

Az oldások során megtanultam gondolataimat megfigyelve rátalálni azokra a szlogenekre, mintázatokra amelyek korlátoznak legteljesebb önmagam megélésében. Ha csendben figyelünk, mindannyian felismerhetjük saját hangunkon szóló felmenőink figyelmeztetését, aggodalmait amelyeket az évek során magunkévá tettünk.

Ismerjük fel, engedjük el, hogy újra önmagunk legtisztább gondolatai alapján cselekedjünk!