“Míg a mesében szereplő anyát a külső anya szimbólumaként értelmezhetjük, minden felnőtt embernek van, valódi örökségeként, egy belső anyja. A pszichének ez az aspektusa olyan módon cselekszik és reagál, ahogyan az ember gyermekkorában saját anyjától látta. Még ha az adott kultúrában egy tudatosabb elgondolás fejlődött is ki, a belső anya továbbra is őrzi a gyermekkori kultúra értékeit és elgondolásait arról, hogy milyennek kell lennie, hogyan kell viselkednie egy anyának.” Pinkole Estés Clarissa: Farkasokkal futó asszonyok

Ahogy olvastam ezeket a sorokat eszembe jutott saját belső anyaképem és mindazok a nők, anyák, nagyanyák akikkel találkoztam, akikre felnézek és mindarra a tudásra, szeretetre, melegségre, amit tőlük kaptam. Bár biológiailag egy édesanyám van, ahogy Clarissa Pinkola is írja könyvében, az anya mintát a kultúra és környezetünk is meghatározza. A nők közötti kapcsolatok, legyen szó anyákról, barátnőkről, tanítókról és tanítványokról, a legfontosabb kapcsolataink egyike.

A gyógyírt belső anyaképünkre az jelentheti ha mi magunk öleljük és fényesítjük át a bensőkben lévő anyát. A folyamat során olyan régmúltban letapadt, leragadt anyai mintáinkat is oldhatjuk, megszeretgethetjük amelyek gátolnak a saját női, anyai megélésünkben. S mit mondhatnék mint kineziológus tanácsadó azoknak akiknek gyermekkorukban nem a tápláló anyakép volt a meghatározó? A megéléseket nem tudjuk kitörölni, és a felejtés sem hoz megkönnyebbülést. Viszont újra felépíthetjük, a saját erős, immár számunkra megfelelő anyaképünket, hiszen lehet édesanyánk sem tudta azt és akkor átadni amire nekünk szükségünk volt, mert neki sem volt rá mintája, hogy hogyan is kell. 
A fiatal anyák, és ez életkortól függetlenül az első anyaság megélését takarja – ahogy a Farkasokkal futó asszonyokban olvashatjuk – igényelnék  a törzs, a közösség támogatását, segítségét, hogy saját anyamintázatuk mellett olyanokat is lássanak, akik másképp tudták megélni az anyaságot és tapasztalataikat nem kioktatva hanem anyai szeretettel nyújtják át a következő generációnak. Nem kint, a külvilágban keresve és elvárva a változást kell anyai mintáinkat átdolgozni, hanem belső munkán át, amelynek minden lépése az életet teljességében megélt önmagunk felé vezet. Gyökereinket megerősítve, stabilan mégis hajlékonyan állhatunk az Anyaföldben, mindabban a jóban ahová születtünk, hogy gyökereink átfényesítése után át tudjuk venni mindazt, amiért ezt a családot választottuk.

Így anyák napjához közeledvén szeretném hálámat kimutatni és közvetíteni minden anya számára, de elsősorban az én édesanyámnak, aki egész életemben ha nem is tudatosan de utat mutatott. Megmutatta, hogy lehet változni, a hozott mintán változtatni..lehet békével elengedni és saját utunkat választva azon minden nehézség közepette haladni. Lehet elbotlani és újrakezdeni. Aktívan, mindenre nyitottan jelen lenni, a belső támaszra hagyatkozni. Ő elég erős volt ahhoz, hogy három gyermek édesanyjaként mindannyiónk tükreként megmutassa erősségeinket és hiányosságainkat és segítsen minket a fejlődésben… hogy anyatigrisként harcoljon akár az egész világgal ha úgy érezte mások nem látják meg mindazt a szépséget, jóságot bennünk amit ő.

Mindezek mellett feltártuk a kineziológia segítségével eddigi együtt töltött életeinket, szeretetbe fordítottuk azt, ahol még nem tudtunk egymásra hangolódni és bántottuk egymást, megértve a konfliktusok alapját, így gyógyítva az anya-lánya kapcsolatunkat. Nem volt mindig minden tökéletes, hiszen benne magamat látom, hiányosságaimat és fejlesztendő területeimet, amelyekkel volt, hogy nem akartam szembesülni. Ma már megértéssel és elfogadással fordulunk egymás felé, tudunk együtt dolgozni és egymást munkáját immár egyenrangú társként ebben az életben elismerni és kiegészíteni. Hálas vagyok hogy hozzá születtem és mindazért amit kaptam. Áldás az anyákért és egész életbeli munkájukért.