A gyerekeikre gondolok. Igen, órákon át csak ülök és végiggondolom hogyan voltak jelen, milyen, amikor a huncut mosoly megjelenik a szájuk csücskében, milyen amikor izgatottan várják a választ a találós kérdésre. Látom őket, szinte itt állnak előttem és figyelem a mozgásukat, a reakcióikat, és közben visszaemlékszem magamra is. Mit mondtam, hogyan lehetett volna jobban, számukra kedvezőbben. Észreveszem ilyenkor azokat az apró jeleket is, amiket a nagy hangzavar és mozgás közben talán elsodort a figyelmemből valami más.

Vannak kedvenc játékok és azt is látom, hogy élnek meg kihívást, mi az, ami nehezebb és hol kacagnak a leghangosabban. Tudom mit szeretnék átadni, így a tapasztalásokat, képeket az új gyakorlatokkal ötvözve írom meg a foglalkozás vázlatát. Hogy mindig követem-e? Nem. Sőt legtöbbször úgy alakul, hogy a gyerekek sokkal jobb helyzeteket teremtenek a gyakorlatokhoz, mint amit én elképzeltem. Mintha tudnák,hogy ma mivel szeretnék foglalkozni. Hoznak otthonról egy autót, egy kulcsot és már kattognak is a kerekek és megvan az a játék, ahol a hozott eszköz értelmet nyer, a gyerkőc büszke magára és mégis finomodik az érzékelés, elértük a célunk. Együtt alakítjuk ki az órákat, együtt fedezzük fel a világot és együtt sírunk, együtt nevetünk.

Kapcsolódj be hozzánk!